Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép 1999-ben a Szent Erzsébet Karitász Központ, a Pomázi Önkormányzat és a pomázi Római- és Görög Katolikus Egyházközség összefogásával, közös akarattal megépült a

Karitász Ház.

Az épület megálmodója és felépítésének szervezője Fodorné Kriskó Iringó volt (Ő már nem lehet közöttünk).


A Karitász Ház fenntartására, és „élettel megtöltésére”, a Családsegítő Szolgálat működtetésére 1999-ben a Pomázi Római Katolikus Egyházközség létrehozta a

Szent Miklós Alapítványt.


Az alapítvány a Családsegítő Szolgálata révén

  • Szociális munkát végez.
  • Önkéntes csoportokat működtet.
  • Aktívan részt vesz kulturális értékeink meg- ismertetésében – hangversenyeket, kiállításokat, közérdeklődésre számottartó témákban előadásokat szervez.
  • Fiatalok körében a szabadidő hasznos eltöltését segítve, nevelési feladatokat lát el.
  • A családok fontosságát előtérbe állítva, évente megszervezi a Családok Napját.
  • Minden évben 200 - 500 gyermeknek szerez örömet a testvérvárosunk, Oberhausen által adományozott Mikulás ajándékok szétosztásával.
  • Kápolnájában a római- és görög katolikus egyház
  • szertartásait tartják.
  • Fenntartja az épületet és a hozzá tartozó parkot, ahol játszóteret működtet a kisgyermekes családok nagy segítségére.
  • A házban működő Karitász raktár az arra rászorulókat szolgálja.

 Kérjük támogasson minket adója 1%-val!

adószámunk: 18685310-1-13